
Vezető vonzó jövőképpel

Több, mint ötven éve szentelték pappá Oswald Graciast. A bíboros 1944. december 24-én született Mumbai-ban (korábban Bombay). Ősei Goa-ból, az egykori portugál gyarmatról származnak, amelyet Indiában a latin rítusú katolikus egyház szülőföldjének tartanak. 2013-ban XVI. Benedek pápa egyik lehetséges utódaként emlegették, miután az egyházfő lemondott posztjáról.
Oswald Gracias az Indiai Püspöki Konferencia elnöke, korábban az Ázsiai Püspöki Konferenciák Szövetségét is vezette. 2013 óta tagja Ferenc pápa bíborosi tanácsadó testületének.
Három legfőbb feladatának a különböző kultúrákkal, a szegényekkel és a vallásokkal való párbeszédet jelölte meg. Úgy nyilatkozott, hogy Ázsiában „a párbeszéd szükségszerűség, nem pedig luxus”.
Felix Machado, Vasai érseke így jellemezte Graciast: „Kellő önbizalommal és bölcsességgel kezeli a helyzeteket, ismeri az egyház működését, barátságos kapcsolatot ápol mindenkivel és a megoldás irányába tereli a konfliktusokat.” Paptársa jellemzésekor az érsek kiemelte, hogy vezetői szerepkörében a legfőbb erősségének lenyűgöző szellemi képességeit, remek memóriáját tartja. Felix Machado hozzáfűzte azt is: „Ismeri és összefüggéseiben látja a felmerülő problémák hátterét és természetét, amelyre mindig megtalálja a megfelelő megoldást. Igazán lenyűgöző ez a tulajdonsága.”
Az érsek a folytatásban kihangsúlyozta, hogy Gracias az Indiai Püspöki Konferencia elnökeként óriási erőfeszítéseket tett annak érdekében, hogy a különböző rítusú közösségek – a latin, a szír-malabár és a szír-malankár rítusú egyház – kapcsolatait szorosabbra fűzze. Sikerült hidat verni a liberálisok és a konzervatívok közötti szakadék fölé is.
„Gracias bíboros az az ember, aki mindig megtalálja az arany középutat anélkül, hogy szem elől tévesztené a lényeget."
Az egyház fejlődése szempontjából rendkívül fontosnak nevezte Felix Machado, Vasai érseke azt, hogy Oswald Gracias tagja Ferenc pápa bíborosi tanácsadó testületének.
Oswald Gracias nemzetközi hírű kánonjogász, akit 1997-ben Mumbai segédpüspökévé neveztek ki, majd 2000-ben Agra érsekévé léptettek elő. Hat évvel később XVI. Benedek pápa Mumbai érsekévé nevezte ki, a következő évben pedig bíborossá kreálta.
A Caritas India korábbi ügyvezető igazgatója, Frederick D’Souza szerint Gracias jó vezető, aki folyamatosan tanácsokat ad, irányítja és buzdítja is az embereket. Mumbai érsekeként hozzájárult a társadalmi kommunikáció fejlődéséhez, orvosi és egészségügyi kezdeményezések megvalósulásához, valamint a vallások közötti barátságos és békés együttműködéshez.
Frederick D’Souza úgy fogalmazott: „Bárki, aki hozzá fordul, bizakodva, teli reménnyel, lelkesedéssel és elkötelezettséggel távozik tőle. Az elképesztő interakció során az ember nem lefokozva érzi magát, hanem kihívást érez arra, hogy a túllépjen önmagán egy közös cél érdekében.”
A Caritas korábbi vezetője szerint Gracias szakmai rátermettségéhez remek humorérzék is társul, amely hatékony és eredményes vezetővé teszi. „A nevetés és mások megnevettetésének képessége segít meggyőzni az embereket. Olyan vezetőkre van szükségünk, akik igazi jókedvvel és nevetéssel békét és fejlődést hoznak.”
Hozzátette azt is: „A mai vezetőkkel az a probléma, hogy hiányzik belőlük a rácsodálkozás, a humor és a derű. A bíboros számos indiai és külföldi szervezet élén példát mutat abban, hogy hogyan lehet energiát, egységet és pozitív hangulatot generálni az emberek között. Egy igazi vezető inspirálja az embereket azáltal, hogy hosszú távú és másokat is magával ragadó jövőképpel rendelkezik.”
FORRÁS: cruxnow, ertedvagyok.hu, magyarkurir.hu
Fordította: Tóth Franciska
Kép: NEK Titkárság