Mons. Szabó Konstantin

görögkatolikus áldozópap, az ungvári szeminárium korábbi prefektusa, sislóci káplán
Kapcsolódó programok

Szabó Konstantin titokban végezte el a papképzést és így is szentelték fel. 1945-ben Sztálin rendelete nyomán a görögkatolikus papokat az ortodox egyházba való beolvadásra kényszerítették. Sokan azonban ellenálltak, őket kivégezték, vagy gulágra küldték. Szabó Konstantin pap dinasztiába született. Miután eldöntötte, hogy folytatja a családi hagyományokat, a legnagyobb óvatossággal kellett eljárnia, miközben Ortutay Elemérhez járt teológiai képzésre. Így emlékezett vissza arra az időszakra: „Titokban jártam hozzá magánoktatásra, de nem tudtam hányunkat, kiket oktat még rajtam kívül. Amikor sűrűsödtek a vegzálások, a jegyzetek helyett bonbonnal, virággal mentem, mintha csak vendégségbe igyekeznék, és mindenféle kerülőutakat találtam ki, hogy kicselezzem a minket figyelő titkosrendőrt.” Óriási kockázatot vállalt az egész család. A papcsaládokat a diktatúra évtizedeiben az állambiztonsági szervek szoros megfigyelés alatt tartották. „Volt egy pillanat, egy törés, amikor azt mondtam, hogy nem megy, abbahagyom. Elemér bácsi ekkor küldött egy cédulát: »Kölyök - ez volt a fedőnevem -, vigyázz, ne csapd be az ajtót, mert néha nagyon nehéz kinyitni«. Ez a gondolat örökké megmaradt bennem” - idézte fel a tanulás négy, kemény évét később Szabó Konstantin. Első önálló liturgiájára egészen 1989-ig kellett várnia.

Tovább az Előadókra

Kapcsolodó programok

Előadók