Az utolsó felkészülési évünk a misszióé. Ahhoz, hogy mások felé nyithassunk, és megoszthassuk velük hitünket és reményünket, jól kell tudnunk beszélgetni.

Gondolhatjuk azt is, miért ne tudnánk jól beszélgetni, hisz a napjaink bizonyos részét ezzel töltjük, ösztönösen, szükségből fakadóan. Születésünktől kezdve jellemzi a természetünket. De attól még nem biztos, hogy jól csináljuk. Legalábbis azután a szint után, amikor kiléptünk az időjárás és saját egészségünk témájának biztonságot nyújtó ernyője alól. A karnyújtásnyira lévő technológia sem segít bennünket abban, hogy jól tudjunk személyes beszélgetést kezdeményezni és a másikhoz kapcsolódni.

Egy jó párbeszéd egyensúlyt tart a meghallgatás és a beszéd között. Kutatások bizonyítják, hogy az online térbe átkerült kommunikáció miatt mára ez az egyensúly többnyire felborult. Az ehhez szükséges kompetenciákat nem lehet tanítani, hiányuk pedig felteszi számunkra a kérdést: létezik-e századunkban fontosabb képesség, mint hogy jelen tudjunk lenni egy mély és tartós személyes beszélgetésben? Függetlenül attól, hogy kedveljük-e azt, akivel a párbeszédet folytatjuk, vagy éppen mély vitában vagyunk-e vele.

Celeste Headlee társalgásszakértő és újságíró szerint vannak hüvelykujjszabályok, amelyek gyakorlásával lehetőségünk van átalakítani egy beszélgetést úgy, hogy ne a saját érzéseink és gondolataink töltsék be teljesen, hanem a megértés és a vitakészség is helyet kaphasson benne.

Hallgassunk és figyeljünk! – Ez a legnehezebb dolog egy beszélgetés során, de egyben a legfontosabb is. Elsősorban azért figyeljünk, hogy megértsük a másikat, ne azért, hogy majd válaszolhassunk neki.

Ne csináljunk közben semmi mást! – Legyél jelen abban a pillanatban, ne máson gondolkozzál, ne nyomkodd a telefont. Ha ki akarsz lépni a beszélgetésből, lépj ki, de félig ne legyél benne.

Ne prédikáljunk! – Néha félre kell tenni a saját véleményünket, és a párbeszédhez úgy hozzáállni, hogy újat tanulhatunk belőle. „A valódi odafigyeléshez félre kell tenni saját személyünket.” – mondta egyszer M. S. Peck, egy híres pszichiáter. A másik fél megérzi ezt az elfogadó hozzáállást, és nyitottabbá válik.

Használjunk kifejtendő kérdéseket! – Eldöntendő kérdésre egyszerű választ kapunk: igen, vagy nem. Használjunk olyan kérdőszavakat, mint a mikor, hol, miért, vagy a hogyan. Így lehetőséget adunk a másik félnek, hogy kifejtse a saját gondolatait.

Hagyjuk, hogy a beszélgetés magával ragadjon minket! – Ha felmerül bennünk egy kérdés, gondolat, emlék a másik beszéde alatt, hagyjuk tovaszállni, mert különben a másikra figyelés helyett megtapadunk az adott gondolatunknál.

Ha nem tudunk valamit, ismerjük el! – Ne legyen felszínes a beszélgetés. Ha szakértőnek állítjuk be magunkat olyankor, amikor nem vagyunk azok, elvesztheti a beszélgetés a mélységét.

A saját tapasztalatunk eltér a másikétól! – Ha hasonló dolgokon megyünk is keresztül, azok másképpen hatnak ránk, és nem ugyanúgy éljük meg őket. Ne hasonlítgassuk a másik élményét a sajátunkéhoz, vagy másokéhoz. A beszélgetés nem az önreklám helye.

Ne ismételjük önmagunkat! – Unalmas, és azt az érzetet keltheti a hallgatóságban, hogy túlságosan magunkra figyelünk, és nem emlékszünk arra, amit már elmondtunk. Ez leginkább az érvelések során, a vita hevében fordulhat elő.

A lényegre fókuszáljunk! – A dátumok, nevek, pontos helyszínek senkit nem érdekelnek. Amikor társalgunk valakivel, a másik ember érdekel minket. Ez fordítva is így van. Ha a részletek segítik a hallgatóságot, használjuk őket, egyébként hagyjuk el.

Legyünk tömörek! – Fogalmazzunk röviden.

Menjünk, beszélgessünk az emberekkel, hallgassuk meg őket, figyeljünk oda rájuk! És mindenekelőtt legyünk nyitottak arra, hogy mi is tanulhatunk és kaphatunk valami újat tőlük.

Fotó: pixabay, YouTube

Forrás: Celeste Headlee: How to have a better conversation, TEDx Talks