
Quitoban lesz a következő NEK

Ecuador fővárosa, Quito fogadja majd a világ minden tájáról a híveket a 2024-es Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson. Az Andok hegységnél fekvő fővárosban 3 millió ember él, több, mint nyolcvan százalékuk római katolikus vallású.
Ferenc pápa 2015 júliusában dél-amerikai útja során járt Ecuadorban, Bolíviában és Paraguayban is. Apostoli látogatása alkalmával Quitoba látogatott.
Ferenc pápa 2019 decemberében arra kérte a híveket, hogy imádkozzanak a kongresszus sikeréért, hiszen, ahogy fogalmazott az eucharisztikus kongresszusok már több mint egy évszázada arra emlékeztetnek bennünket, hogy az egyház életének középpontjában az Eucharisztia áll.
A sorban immár az 53. kongresszus időpontja egybeesik az Ecuadori - Köztársaság Jézus Szentséges Szívének történt felajánlásának százötvenedik évi évfordulós ünnepségeivel.
„Ez a monumentális egyházi találkozó az evangelizáció szempontjából az Eucharisztia gyümölcsöző megnyilvánulása, valamint a latin-amerikai kontinens hitbéli megújulása lesz.” – jelentette ki a Vatikán a március 20-i bejelentésében.
A 2017-es statisztikák szerint a város 2,4 millió katolikusa a Quito Főegyházmegye lakosságának mintegy 85 %-át teszi ki.
A Főegyházmegye a 2024-es Eucharisztikus Kongresszus házigazdájává történő kijelölésének hírét a Facebookon tette közzé: „Örömmel és elkötelezettséggel vállaljuk ezt a hatalmas felelősséget.” – írták.
Az Eucharisztikus Kongresszusok 140 éves történetében Ecuador most első alkalommal lesz a Kongresszus házigazdája. Dél-Amerikában utoljára 1968-ban Bogotában, Columbiában rendezték meg ezt a katolikus világtalálkozót.
A most soron következő Eucharisztikus Kongresszus Budapesten, Magyarországon kerül megrendezésre 2021 szeptemberében, egy évvel az eredeti időpontot követően, tekintettel annak a koronavírus világjárvány miatti elhalasztására.
Ferenc pápa bejelentette azon döntését, miszerint Magyarországra látogat, hogy részt vegyen a budapesti Eucharisztikus Kongresszus 2021. szeptember 12-i, Hősök terén tartandó záró szentmiséjén.
„Azért imádkozunk, hogy a budapesti eucharisztikus esemény elősegítse a keresztény közösségek megújulási folyamatát, hogy az üdvösség, melynek forrása az Eucharisztia egy olyan eucharisztikus kultúrává formálódjon, mely minden jóakaratú férfit és nőt a jótékonyság, béke, család és a teremtés védelemére inspiráljon.”
Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus megrendezésére a világon legelőször 1881-ben Franciaországban került sor, az Eucharisztia iránti odaadás növelése céljából, valamint hogy felhívja a figyelmet a katolikusok nagy számára az országban.
A későbbiekben évente minden alkalommal a világ más és más helyszíne adott otthont a rendezvénynek, így például Jeruzsálem, Nairobi, Melbourne, Korea, az USA, valamint számos európai város.
A legutolsó kongresszust 2016-ban Cebu városában a Fülöp- szigeteken rendezték. Itt mintegy tizenkétezren vettek részt a világtalálkozón és milliók zarándokoltak az eseményhez kapcsolódó szentmisékre. Magyarország utoljára 1938-ban rendezett Eucharisztikus Kongresszust.
Az esemény célja, hogy tanúságot tegyünk Jézus tényleges jelenlétéről az Eucharisztiában, valamint, hogy elősegítsük a liturgia és az Eucharisztia mint az egyházi lét középpontjának jobb megértését. Jelenleg ez a Világtalálkozó négy évente kerül megrendezésre.
Forrás: CNA
Fotó: Vatican News