Orani João Tempesta, a “golyóálló” bíboros

2020. február 15.
Túlélt két fegyveres rablást és egy utcai lövöldözést Orani João Tempesta bíboros, a Kongresszus egyik előadója, Rio de Janeiro érseke.

Az elmúlt hat évben kétszer állították meg bűnözők a brazil bíboros gépkocsiját, kirabolták, jármű-vét is ellopták. Egy alkalommal a rendőrök és drogkereskedők vívtak tűzpárbajt az utcán, amelynek Tempesta is szemtanúja volt. Az erőszakos cselekmények után, 66. születésnapját a brazil nagyváros leghírhedtebb negyedében a hajléktalanokkal ünnepelte, a rászorulókat tejjel kínálta és ruhát, takarót osztott nekik.

A bíboros ezzel Ferenc pápa nyomdokaiba lépett, aki 77. születésnapján a római hajléktalanokkal reggelizett, majd a következő évben a kérésére, hálózsákokat osztottak szét az utcán élőknek.

Orani João Tempesta bíboros az őt ért támadások után azt mondta: ”Azt a napot szeretném meg-élni, amikor közelebb kerülünk egymáshoz a béke, a testvériség és a kegyelem jeleként. Így Rio városa nem a természeti szépsége és történelme, hanem az itt élő emberek miatt is ismert lesz, akik szeretettel vannak egymás iránt és törődnek egymással.”

Tavaly ősszel Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek Brazíliában járt Orani João Tempesta bíboros, Rio de Janeiro érseke és Odilo Pedro Scherer bíboros, São Paulo érseke vendége-ként. A magyar főpásztor számos előadást tartott a szeptemberi budapesti kongresszusról és személyesen is meghívta a jelenlévőket a katolikus világeseményre. A “golyóálló” bíborossal találkozhatunk a Hungexpón is, ahol előadást tart szeptemberben. Ne felejts el regisztrálni, hogy hallhasd a gondolatait!