NEK szeretetvendégség: A közös ünneplés öröme

2021. szeptember 04.
Az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus ünnepélyes megnyitása előtti napon, az egyházmegyék országszerte ötezer rászorulót vendégeltek meg. A találkozás célja, hogy nehézségeik ellenére ezek az emberek részesülhessenek a közös ünnep örömében.

Erdő Péter bíboros, prímás, Nagy István agrárminiszter, Szabó István honvédelmi államtitkár jelenlétében, Berta Tibor, a Katonai Ordinariátus püspökének imádságával kezdődött el Budapesten a II. János Pál pápa téren a szeretetvendégség. A meghívottak és a meghívó egyházi- és közjogi méltóságok közösen, egy asztal mellett fogyasztották el a marhagulyást és a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus - Karl Zsolt cukrászmester receptje alapján készített -süteményét. Az ételhez és a süteményhez szükséges hozzávalókat Nagy István agrárminiszter ajánlotta fel. A sütemények elkészítésébe bekapcsolódtak a Pesti Barnabás Agrárszakképző Iskola cukrászoktatói is. A fővárosban a II. János Pál pápa téren hatszáz fő vett részt a szeretetvendégségen.

A Szeretetvendégség a tanúságtétel egyik formája, kézzelfoghatóan mutatja be Jézus szeretetét, aki kenyér formájában adta magát. A szervező szerzetesrendek, karitatív szervezetek, lelkiségi mozgalmak célja az volt, hogy Isten ingyenes szeretete elérjen a peremre szorultakhoz is, ők is részesüljenek a közös ünneplés örömében és látható szeretetében.

Budapesten és a legtöbb egyházmegyében rászoruló családokat, időseket, egyedülállókat vendégeltek meg.

Hajós Ágnes nővér a NEK podcastjában beszélt az esemény hátteréről. Országszerte bekapcsolódtak az egyházmegyék, azok segítő szervezetei, a szerzetesrendek a szeretetvendégség megszervezésébe. Egyidőben tartották meg a szeretetvendégségeket, amelyeken olyan meghívottak vettek részt, akikkel az év többi napján is kapcsolatban vannak a segítő szervezetek. A több ezer ember megvendégelésében mások mellett a NEK Karitatív Bizottsága, a Magyar Honvédség, az agrártárca, a Katolikus Karitász is bekapcsolódott. A találkozás emlékezetessé tételéhez a cserkészek gyermekprogramokkal járultak hozzá. Hajós Ágnes nővér elmondta: „Az esemény megszervezésének alapgondolata az volt, hogy ahogy Jézus megosztotta magát közöttünk és arra hívott minket, hogy mi is ezt tegyük. Ez egy jó alkalom, hogy olyan embereket láthassunk vendégül, akik amúgy nem tudnak résztvevőként jelen lenni a kongresszuson. Ez nem egy ételosztás, hanem egy vendégség. Azt szeretnénk, hogy ők üljenek az asztalnál és egy kicsit kiszolgálhassuk őket. Nagyon ritkán vagy talán soha nincs részük ilyenben ezeknek az embereknek. Ezáltal szeretnénk elérni, kifejezni, hogy legyen számukra ünnep ez a nap.”

Kazincbarcika

A vidéki programok közül Kazincbarcikán a Szent Család-templomban kezdődött a Szeretetvendégség programja. A rövid ima és közös éneklés után a csoport együtt vonult át a szomszédos Don Bosco Sportközpontba, ahol kulturális program vette kezdetét. Tran Si Nghi Ferenc SDB vietnámi népéneke, zongorajáték és novella tette emlékezetessé a vendégek délelőttjét. Az eseményen 105 főt vendégelt meg az Egri Főegyházmegyei Karitász és a Szalézi Rend – fogalmazott Árvai Ferenc karitászigazgató.

Szombathely

Szombathelyen a Székesegyház előtti téren hétszázan gyűltek össze a vendégségre, ahol Székely János püspök atya fogadta a részvevőket, akik számára Borbás Marcsi vezetésével készült el az ebéd. A programot az Ébren álmodók együttes zenei áhítata tette teljessé – mondta el Tuczainé Régvári Marietta karitászigazgató.

A budapesti szeretetvendégség képgalériájához kattints IDE!

Fotó: Ambrus Marcsi