
Kölnben is az óhaza örökségével

A kölni magyar lelkészség hétvégi magyar óvodát és iskolát működtet, széleskörű irodalmi- és művészeti-kulturális, valamint karitatív tevékenységet is folytat. A hozzá tartozó magyar katolikus közösségek első perctől kezdve csatlakoztak az Eucharisztikus Kongresszusra való készülethez.
Magyar nyelvű misék három egyházmegyében
Lukács József a Rajna-menti és Ruhr-vidéki magyar katolikusok lelkipásztora, aki Észak-Rajna-Vesztfália tartományban három egyházmegye (Köln, Essen, Aachen) nyolc városának (Bergisch-Gladbach, Bonn, Duisburg, Düsseldorf, Essen, Herzogenrath, Köln és Wuppertal) kilenc templomában misézik magyar nyelven, sőt mi több, az utóbbi időben kéthavonta a luxemburgi magyar hívek lelkigondozásába is besegít. Ha a járványhelyzet megengedi, egyetlen hónap alatt akkora területet utazik be, mint a mai Magyarország egyharmada.
A német hívek is népszerűsítik a NEK-et
Az ötvenkettedik életéve felé közeledő plébános Erdélyben, Gyergyószentmiklóson született, Gyulafehérváron és Bécsben tanult és pappá szentelése óta (1993) Németországban szolgál.

„Szentmiséinken imádkozzuk az imát a kongresszusért, a világméretű szentségimádásokba is minden alkalommal bekapcsolódtunk. 2019 szeptemberében elindítottuk a szentségimádás iskoláját, de ezt a vírus félbeszakította. A karantén ideje alatt egy alkalommal online módon megtartottuk a sorozat esedékes részét, most pedig várjuk a lehetőséget, hogy az eredeti tervek szerint folytathassuk” – mondta Lukács József.
A lelkipásztor hozzátette: az általuk látogatott templomokban mindenhol elérhető a NEK-kel kapcsolatos német tájékoztató anyag, az imakártya. Ismeretségi körükben több német anyanyelvű idős személy is igen-igen lelkesen apostolkodik a NEK ügyéért: terjesztik a német nyelvű imát és az információs anyagokat. „Egyik egyháztanácsosunk pedig lefordíttatta holland nyelvre is a NEK imáját és ismertetőjét, hogy a hazájában terjeszthesse.”
„Ne hagyjuk magunkat legyőzni…”
Lukács József plébános a készület ideje alatt gyakran idézi az Oltáriszentséggel kapcsolatban a néhai Jakab Antal gyulafehérvári püspök gondolatait, aki 13 éven át raboskodott a kommunista diktatúra börtöneiben.

„Az Eucharisztia nagy felhívás arra, hogy követői legyünk Krisztusnak, igazak a beszédünkben, nagylelkűek a tetteinkben, figyelmesek és becsületesek a mások jogaival szemben, készek a személyes áldozatokra, igazságosak és bölcsek a családjainkkal, másokkal s különösen a fiatalokkal szemben.”
Ugyancsak Jakab Antal püspöktől származik a következő idézet:
„Az Eucharisztia nagy felhívás a megtérésünkre. S egyúttal meghívás a lakomára. A mi életünk iránytűje sokszor hibázik, de a felhíváskor mindig reádöbbenünk, Krisztus asztalánál csak mint az evangéliumi »új emberek«, új teremtmények jelenhetünk meg. Így lesz az Eucharisztia segítségünkre, hogy a Rómaiakhoz írt levél szerint: »Ne hagyjuk magunkat legyőzni a rossztól, hanem a jóval győzzük le a rosszat« (12,21), a szeretettel a gyűlöletet, a buzgósággal a szívaszaló közömbösséget. Az Eucharisztia vezet el minket a bűnbánat szentségéhez, amely kijavítgatja, amiket mi az iránytűtől eltérő veszedelmes utakon tettünk…”
„Én vagyok az a kicsi a tavalyról”
A Németország nyugati részén élő magyar közösség lelkipásztorát személyes élmények is fűzik a néhai Jakab Antal püspökhöz. Lukács József felidézett ezek közül egy kedves emléket:
„1985-ben a gyulafehérvári kántoriskolában a négy – gyulafehérvári, szatmári, nagyváradi és temesvári – egyházmegyéből tizenhárman kezdtük meg a tizenegyedik osztályt. Szerény körülmények között, de vidáman teltek napjaink. Mindennap háromszor vonultunk át kettesével a teológia ebédlőjébe étkezni. A tavaszi és a nyári időszakban Jakab Antal püspök az érsekség udvarában gyakran sétált, imádkozva a rózsafüzért. Mi, diákok legtöbbször kicsit hancúrozva, hangoskodva gyülekeztünk az udvarban, s ilyenkor a főduktor – a kispapok képviselője – igyekezett sorba állítani s közben csitítani minket. Egyik alkalommal a püspök megállt mellettünk, és kihívott engem, a legalacsonyabbat a sorból. Szelíden mosolygott, megkérdezte a nevemet és azt, honnan érkeztem. Úgy tűnt, a kicsikre különösen is figyel. Később, amikor egyedül találkoztam vele, akkor is mindig kedvesen érdeklődött, hogy hogy érzem magam az iskolában, van-e jó jegyem, mi a kedvenc tantárgyam. A következő tanévben egyik esti gyülekezés alkalmával az udvarban újra hozzánk jött a püspök és kereste a legkisebbet. A késő őszi félhomályban ezúttal oroszhegyi iskolatársamat hívta magához a sorból, gondolván, hogy az én volnék, s azt mondta neki: »Hát, te nem sokat nőttél a tavaly óta!« Bálint Emil jelenlegi felcsíki főesperes, a csíkszeredai Szent Ágoston-templom plébánosa, aki akkor kezdte az első évet, megszeppenve állt a püspök előtt, sejtette, hogy valakivel összetévesztette őt. Kissé bátortalanul kiléptem a sorból, és azt mondtam: »Én vagyok az a kicsi a tavalyról«. A püspök elnevette magát, és biztatta Emilt, hogy igyekezzen utolérni engem…”

Jósággal juthatunk el mások értelméhez, szívéhez
Jakab Antalt 49 évvel ezelőtt – 1972 februárjában – szentelte püspökké Rómában a Szent Péter-bazilikában Szent VI. Pál pápa, március 13-án pedig születésének 112. évfordulója lesz. „Hitünk és népünk ügyét soha el nem alkudtam” – hangzottak a hitvalló püspök szavai, aki plébánosi és megbízott főesperesi, kanonoki és titkos ordináriusi, teológiai tanári és vicerektori évtizedei után nyolc évig segédpüspökként, tíz évig pedig megyéspüspökként képviselte Erdélyben a meggyőződést, miszerint a kereszténység és a magyarság egy és szétválaszthatatlan, mások értelméhez és szívéhez pedig a legjobb ajtónyitogató a jóság.
„Az örök igazságok fénye tartott meg minket az Eucharisztia szolgálatában. Ebben újul meg mindennap az Egyház, ebben leszünk frissebbekké mi magunk és ebből élnek ezután is és nyernek megnyugvást a földi kenyérért küzdő híveink” – mondta Jakab Antal 1987. július 6-án Gyulafehérváron.
Ezeket a gondolatokat is visszaidézi Kölnben az Eucharisztikus Kongresszusra készülve Lukács József plébános.
Varga Gabriella
Fotó: Varga Gabriella és a Jakab Antal Keresztény Kör archívuma
