A Jó és a Gonosz küzdelme

„Kétségtelen, hogy léteznek gonosz erők, és hiszek a Sátán létezésében. Mindazonáltal a Jó hatalma is létezik a világon, és hatalmas. Meggyőződésem, hogy összehasonlíthatatlanul erősebb, mint a gonosz erők.” – így foglalja össze röviden a Jó és a Gonosz küzdelmét Étienne Vető atya, aki előadóként vesz részt az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson, Budapesten.

A római Pápai Gergely Egyetem 56 éves, magyar származású professzora szerint könnyen rabjává válunk a negatív gondolatoknak (harag, zárkózottság, bizalmatlanság), melyek béklyóként nehezítik meg a döntéseinket. Nap mint nap megtapasztaljuk a szabad akarat hiányát, és minden erőfeszítésünk ellenére sem tudjuk valóban megérteni a Jézusban felkínált szabadságot. Az egyetemi tanár emlékeztet rá, hogy a Sátántól való megszabadulás része Jézus tanításának és annak a missziónak, amellyel Krisztus az egyházát bízta meg.

Zsidó-keresztény kapcsolatok

Étienne Vető Rómában él, ahol dogmatikus teológiát és ökumenizmust tanít a Pápai Gergely Egyetemen. Ugyanitt a „Bea bíboros” nevét viselő héber tanulmányi központ igazgatója, valamint a Zsidó-Keresztény Kapcsolatok Központjának tanácsadója. Munkájának sarokköve a mai katolikusok és a zsidók közötti barátság és megbecsülés előmozdítása. A témában szívesen idézi II. János Pált: „A Zsidó-Keresztény kapcsolat nem vallások közötti, hanem családok közötti kapcsolat.”

Vető atya francia-magyar szülők gyermekeként született az Egyesült Államokban. Édesapja, Vető Miklós, zsidó származású filozófus, akit a II. világháború idején, 9 évesen kereszteltek meg egy budapesti katolikus templomban. Vető Miklóst 80. születésnapja alkalmából a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen rendeztek konferenciát, amelynek megnyitóján Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek köszöntötte az ünnepeltet.

A Kongresszus előadójának édesapja a forradalom bukása után, 1957-ben emigrált Franciaországba. Itt ismerte meg francia feleségét, akivel aztán Amerikába költöztek. Vető Miklós filozófiát, felesége pedig összehasonlító irodalomtudományt tanított a Yale Egyetemen, ilyen szülői háttér mellett pedig nem csoda, hogy Étienne gyerekkorától valósággal falta a könyveket.

Jézus folyamatos jelenléte

„Nagyon szeretek olvasni. Az Egyesült Államokban, kisfiú koromban minden szerdán egyszerre 30 könyvet vettem ki a könyvtárból. Minden nap korán keltem, hogy olvashassak. Szüleim egy idő után azt a szabályt hozták, hogy reggel 6-ig várnom kell az olvasás elkezdésével. Hét-nyolc éves korom óta tart ez a szokásom.”

Ebbe természetesen beletartozott a Biblia megismerése is. Erre így emlékezik vissza: „Volt egy kis Újszövetségem, amit elkezdtem egyedül olvasni. Gandhiról és más spirituális vezetőkről fantáziáltam. Amikor az Újszövetséget olvastam, éreztem Jézus jelenlétét, aki akkor is velem maradt, ha becsuktam a könyvet.”

„Krisztus szabadságra szabadított meg minket, álljatok meg tehát szilárdan, és ne engedjétek magatokat újra a szolgaság igájába fogni.” – idézi az atya Pál apostolt, illetve példaként említi Lukács evangéliumából azt az igerészt, amelyben Jézus kiküldi a hetvenkét tanítványát a városokba. Mikor visszatértek, örömmel mondták: „Uram, a te nevedre még az ördögök is engedelmeskednek nekünk! Ő pedig ezt mondta nekik: Láttam a Sátánt villámként leesni az égből. Íme, hatalmat adtam nektek, hogy kígyókon, skorpiókon tapodjatok, és az ellenség minden erején; és semmi nem árthat nektek.” (Lk 10,17-18.)

Vető atya vallja, hogy a Sátánnak nincsen teljhatalma az emberi értelem felett, mert az ártó szellem hatást gyakorolhat ugyan az ember képzeletére és érzelmeire, de nem képes befolyásolni az intelligenciát és a szabad akaratot, vagyis képtelen úgy kontrollálni bennünket, mint a bábjátékos a bábját.

Kereszténynek lenni menő

A fiatalok és házaspárok szolgálata iránt elkötelezett atya tagja a Chemin Neuf (Új út) közösségnek is, amely 1973-ban alakult meg Lyonban egy jezsuita imacsoportból. A közösség családosoknak, egyedülállóknak, fiatal egyetemistáknak és gimnazistáknak kínál imaalkalmat, lelkigyakorlatot, elsődleges küldetésüknek a feltámadás örömhírének hirdetését tekintik. A fiatalok bibliaismereti és teológiai képzés által töltekezhetnek fel lelkiekben, sőt megtapasztalhatják, hogy kereszténynek lenni menő, vagyis a lelkigyakorlat egy különleges tanúságtétel a fiatalok felé. Tanúságtétel arról, hogy a vidámságban, a bulizásban, a jókedvvel együtt töltött közösségi időben éppúgy ott van velünk Isten, mint amikor a templomban imádkozunk.