
Hargitafürdőn „járt” a Missziós kereszt

A 2020 szeptemberében Budapesten tartandó 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) jelképét az egyetlen magyar alapítású férfi szerzetesrend, a pálosok Hargitafürdőn élő szerzetesek, a helybéli hívek és a környékbeli zarándokok fogadták hétfőn. Az egész napos lelki program este a Tamás József püspök által celebrált hálaadó szentmisében csúcsosodott ki.
A Magyarok Nagyasszonya főünnep előestéjén igazi bensőséges élmény volt együtt látnunk a míves, rézborítású, több mint három méter magas kereszten közel harminc magyar, illetve a magyarsághoz kötődő szent és boldog ereklyéjét, amint körbefonják az ezüst foglalatú Szent Kereszt-ereklyét.
Szentmisei elmélkedésében a püspök atya a kereszt díszítésének egyik jelképét, az életfát emelte ki. „Isten a maga életét akarta megosztani az Édenkertben az emberrel. Nem taszította el végleg önmagától a bűnbeesett embert sem, ígértet tett, hogy Fia megnyitja majd az Éden kapuját. Az idők teljességében Jézus kinyitotta a bezárt kaput, hogy az ember földi zarándoklata után eljusson az örök boldogságba, de segít a földi életben is: az Eucharisztiában erőt ad, táplálja lelkünket és vigasztal. Nélküle olyan az ember, mint a gyökér nélküli növény. A Missziós kereszt annak is jelképe, hogy bele kell gyökereznünk Krisztus életet adó világába. A kereszt másik tanítása, hogy a Szent Kereszt-ereklyét körbefogó magyar szentek, mint a kereszténység gyöngyszemei, akiket az Eucharisztia táplált, megszentelődve jutottak el a keresztény élet magaslatára. A lehetőség mindannyiunknak adott, éljünk hát Vele. Az Oltáriszentség nem az igazak jutalma” – mutatott rá a püspök. Aki hisz Benne, azt táplálja, orvosolja – emelte ki.
A Budapesten tartandó Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus mottója: „Minden forrásom belőled fakad” (Zsolt 87, 7). Merítsünk ebből a forrásból lelkünk és embertestvéreink javára! Vegyünk majd részt minél többen a 2020. szeptember 13–20. között zajló programsorozaton – tolmácsolta a NEK szervezőinek meghívását Bátor Botond pálos szerzetes, plébános, helyi rendi elöljáró.
A képes beszámoló tovább olvasható IDE KATTINTVA!

Forrás: Molnár Melinda/szekelyhon.ro
Fotó: Erdély Bálint Előd