Ez a könny, mely beszivárog a rögökön át...

„Ma halottak napja van! Nem a csüggedés merev fájdalmával, de a kegyelet meghatottságával lépünk e hantokhoz, s egy könnyet ejtünk… rájok, koszorú gyanánt… Ez a könny, mely beszivárog a rögökön át az életrehívó emberi akarat igaz csöppje… súgja meg a halottaknak valamennyink hívó üzenetét…” Mikszáth Kálmán

Miért sírunk a halottainkért, ha hisszük, hogy van mennyország? Miért érint meg akkor is a távozásuk, ha tudjuk, hogy igazából semmi nem zárult le? A fájdalom, az önsajnálat az, ami többünknek eszünkbe juthat, mint magyarázat. Mert ha hisszük, hogy Istenhez közelednek éppen, őket már nem sajnáljuk. Az emlékeikkel küszködünk. Esetleg ilyenkor közelebb kerülünk mi is a véghez, legalább gondolatban. Rájövünk, hogy egyetlen dolog biztosan vár mindnyájunkra: a halál.
Talán így van, talán ezek együtt mind jelen vannak bennünk, amikor elérkezünk halottak napjához. Mégis, lehet, hogy Mikszáth Kálmánnak van igaza: a kegyelet meghatottságának szólnak a könnyeink, és ezek a könnyek értékesebbek, mint a koszorúk, virágok, vagy gyertyák, talán a könnyeink miatt lesz a koszorúból gyémántkoszorú.



NEK Titkárság