
Nagyváradon a Missziós kereszt

Boldog Bogdánffy Szilárd vértanú püspök tiszteletére csütörtökön, 2019. október 3-án, a nagyváradi székesegyházban 18.00 órakor – a magyar szentek ereklyéit magába foglaló, Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus Missziós keresztjének jelenlétében – bemutatott szentmisében, Böcskei László megyéspüspök megnyitotta a Ferenc pápa által szorgalmazott Rendkívüli Missziós Hónapot a nagyváradi egyházmegyében. A szentmisén koncelebrált Virgil Bercea görög katolikus püspök valamint számos pap, jelen voltak a Nagyváradon tanuló papjelöltek, és sok hívő is.
Az egyházmegyében a Missziós kereszt első állomáshelye Kárásztelek volt 2019. október 1-én, ahol a Fodor József általános helynök által Lisieux-i Kis Szent Teréz liturgikus emléknapján bemutatott szentmisében már bejelentették a kerület híveinek a Rendkívüli Missziós Hónapot, majd október 2-án, a kereszt rövid tasnádi állomásán is beszéltek róla, ismertették azt a hívekkel. Kárásztelken és Tasnádon Sövér István zilahi esperes-plébános buzdításában kihangsúlyozta, hogy a hitelesen megélt keresztény élet a leghatékonyabb misszió.
A Missziós kereszt tartózkodásáról a Nagyváradi Egyházmegyében IDE KATTINTVA olvashatnak bővebben.
Forrás és fotó: Nagyváradi Egyházmegye