

Tanár, orvos, pilóta vagy katona akart lenni gyermekként, végül pap lett. Úgy, hogy elmondása szerint 18 éves koráig még püspököt sem látott élőben. A kassai érsek-metropolita élénk, határokon átívelő párbeszédre törekszik. A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus szimbólumára, a Missziós keresztre Bernard Bober érsek helyezte fel Boldog Anna Kolesar ereklyéjét. A kassai vértanúk szintén helyet kaptak a kereszten. Az ő haláluk 400. évfordulóján az érsek kiemelte: „A három szent kassai vértanú közül egyik sem volt szlovák származású. Mindhárman más-más kulturális közegből jöttek: Kőrösi Márk a mai Horvátország területén született, Grodeczki Menyhért Lengyelországban, Pongrácz István pedig Erdélyből származott. Kassán haltak mártírhalált, így lettek »kassaiak«. A közös hit testvérré tette őket, ebben is megmutatkozik a Katolikus Egyház nemzetekfelettisége. A megkeresztelteket faji és nemzeti hovatartozásra való tekintet nélkül egy családba gyűjti.”